FAB 2023 Sajtótájékoztató

Amikor nyolc évvel ezelőtt, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár az első fesztiválra készült, szó sem volt pandémiáról, világválságról vagy háborúról. Boldog békeidők voltak. A fesztivál első öt évének története – mint minden emberi    történet – tele volt kalandokkal. 2017­-ben a Zeneakadémia Nagytermében épült az orgona, ezért a Pesti Vigadó működött központi helyszínként, 2020­ban pedig egy teljesen előkészített fesztiválprogramot kellett átalakítani a pandémia miatt, hogy végül magyar, illetve Magyarországon élő művészekkel két járványhullám között megvalósulhasson a fesztivál. Ki gondolta volna akkor, hogy mindezek után, világunkat egy háború és egy súlyos válság is nehezíti majd, és még nagyobb szükség lesz a zene sokat emlegetett erejére? Ezt az erőt, összetartozást, a találkozásokat, a lélegzetelállító pillanatokat hozza el a Fesztivál Akadémia Budapestre ismét 2023. július 14-23. között.

“A fesztivál tíz napos elkápráztató eseménysor a szó nemes értelmében, világsztárok összjátéka, örömzenélés, mesterművek a legjobb szólistákkal előadva. A kamarazene a kifinomult közönség intim légkörében virágzik, erről szól a fesztivál. De utána oldódik a hangulat, a közös vacsorák az elmaradhatatlan cigányzenével, amitől mindez megismételhetetlen és utánozhatatlan lesz, bárhol is legyünk a világban.”

Kelemen Barnabás

A FAB alapító művészeti vezetője

Nyári fesztivál

A Fesztivál Akadémia Budapest idén rugalmasan reagál a kihívásokra, a kultúra virágzik, és a rügyekre
összpontosítva az elsődleges hívó szó a Mesterkurzusok lesznek. A fesztiválra érkező világhírű művészek, – ahogy eddig is -, professzorként is szereplői a fesztiválnak, valamennyien legalább három intenzív napon át tanítanak majd. A közönség Magyarországra érkező egyetemisták színe-javát, a diák matiné koncerteken nagy kedvezménnyel hallgathatja meg, hogy megismerjék a jövő legkiemelkedőbb művészeit.

A nyitónapon a Fesztivál Akadémia Budapest stratégiai partnere, a Concerto Budapest nyolc, a Fesztivál Akadémia Budapest vendég szólistájával lép fel egy koncerten, három félidőben. A műsorban Brahms kettősversenyének két szólistája Boris Brovtsyn (hegedű) és Fenyő László (cselló), a karmester Kelemen Barnabás lesz. Beethoven Hármasversenyét három kitűnő szólista, Kelemen Barnabás (hegedű), Kian Soltani (cselló) és Shai Wosner (zongora), – egy izraeli egy iráni és egy magyar cigányprímás unokája -, adja elő, vezényel: Keller András. Az est harmadik részében Mozart: Sinfonia Concertante című műve hangzik fel, a szólista Keller András, Kokas Katalin és egy Junior Príma-díjas énekes Marton Éva tanítványai közül. A koncerten elhangzik majd egy meglepetés mű is, ahol a Concerto Budapest kerül a rivaldafénybe, Keller András vezényletével.

Július 22-én a Bartók-nap zárásaként a Pannon Filharmonikusokkal három Bartók versenymű, három karmesterrel és szólistával hallható majd. A 2. Hegedűverseny szólistája Kelemen Barnabás, karmester Andreas Ottensamer (AU) világhírű klarinétművész, karmester, a Berlini Filharmonikusok szólóklarinétosa, akinek évek óta dédelgetett terve válik valóra azzal, hogy Magyarországon dirigálja Bartók Hegedűversenyét. A Brácsaverseny szólistája Maxim Rysanov, akit a mű felvételére még Kocsis Zoltán kért fel, mely terv sajnos már nem valósulhatott meg, ezért ezzel a művel Kocsis Zoltánra is emlékezünk majd. A karmester Sunwook Kim (KOR) lesz, aki a zongoraművészete mellett a karmesteri pályára üstökösként robbant be a komolyzenei világba. A harmadik mű, a 3. Zongoraverseny, melynek különlegessége, hogy itt zongoraművészként láthatjuk Sunwook Kimet, és a karmesteri pálca Kelemen Barnabás kezében lesz.

Július 20-án a londoni Menuhin School Kamarazenekara európai turnéjának utolsó állomása Budapest lesz.Maxim Rysanov dirigál, mely egy stratégiai kapcsolat kezdete lesz a Fesztivál Akadémia Budapest és a Menuhin School között. Ez is része annak a törekvésnek, hogy a Fesztivál Akadémia Budapest kapcsolatot létesítsen a világ nagyhírű zeneiskoláival. A cél, hogy intézményes úton is megismerjék a világban Budapest szellemi és kulturális közegét, légkörét és megismerkedjenek a Liszt Ferenc Zeneakadémiával is. A Menuhin School igazgatójával egy kerekasztal-beszélgetés folyamán találkozhatnak majd az érdeklődők.

Brahms, Haydn és Bartók zenéjének megértésében segít, hogy a fesztivál során mesterkurzusokat adnak a magyar népzene és cigányzene legjobbjai is. Pál Istvan Szalonna és bandája, valamint Ifj. Sárközy Lajos és cigányzenekara tanítani fogja a világ minden tájáról érkező egyetemistákat, majd velük együtt lépnek fel a Zeneakadémia Nagytermében.

A fesztivál kiemelt eseménye lesz, hogy Vilde Frang norvég hegedűművész, a ma élő fiatal hegedűs generáció egyik legfénylőbb csillaga, a Kelemen Kvartettel és a Söndörgő zenekarral egy ősbemutatóra készül.

Kurtág György a BMC-ben a Kelemen Kvartettel folytatja a már elkezdett összes Bartók Kvartett – ciklus alapos kidolgozását, melyet a közönség élőben és online is követhet majd. Ezzel, az egyedülálló online anyag – mely eddig kilenc órányi mesterkurzust ölel fel – Bartók utolsó vonósnégyesével idén is folytatódik.

A Fesztivál Akadémia Budapest, ahogy közönsége megszokhatta már, idén is kilép a hagyományos koncertek szokásos medréből. A megszokott helyszíneken kívül néhány különleges találkozási pont a teljesség igénye nélkül: a Széchenyi fürdőben zártkörű esemény lesz, a már híres es várva várt könyvtár-túra nap folytatódik, és az Európa hajó is a fesztivál helyszíne lesz. A Fesztivál Akadémia Budapest egy mini univerzum, ahol műhelymunkák, szakmai előadások-, kerekasztal-beszélgetések, filmvetítések, hangszer és fénykép kiállítások, kurzusok és próbák, matiné koncertek és büfés beszélgetések között vándorolva életre szóló élményekkel, barátságokkal gazdagodik az idelátogató. A fesztivál fő helyszíneként, mint eddig is, az Alma Mater Zeneakadémia szolgál.

Zárónap: Viva „La Gitane”. Ősbemutatóra készül a Parno Graszt és ifj. Sárközi Lajos, akik először lépnek együtt színpadra. Ifj. Sárközi Lajossal a tradicionális asztali cigányzenei blokkban fellép az összes itt tanuló egyetemista, ezzel életre hívjuk a nemzetközi egyetemisták száztagú cigányzenekarát. A közönség összefügéseket fog felfedezni Brahms g-moll zongoranégyese és Klarinét kvintettje, illetve a magyar tradicionális cigányzene gyökerei között. Elhangzanak majd a legvirtuózabb cigányzenei ihletésű, hegedűre írott darabok a fesztivál valamennyi hegedűművészének közreműködésével. Felcsendül majd többek között Ravel: Cigány, Sarasate: Cigánydalok, Carmen fantázia (Bizet, Hubay, Sarasate, Waxman), Kreisler: La Gitane című műve is. Ezen a napon több beszélgetésbe kapcsolódhatnak be a cigány kultúra iránt érdeklődők. Írók, néprajzkutatók, és más művészeti ágak képviselői is bemutatkoznak majd. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Roby Lakatos a fúziós cigányzene világhírű fenoménja is fellép zárónapunkon.

 

 Mesterkurzusok

A mesterkurzusok és versenyek szerves részei a fesztiválnak. Büszkék vagyunk arra, hogy Marton Éva elfogadta felkérésünket és a fesztivál tíz napja alatt tanítani fogja a világ minden tájáról ide érkező fiatal énekeseket. A hegedű professzorok közül ki kell emelnünk a következő művészeket: Hagai Shaham (ISR), Mihaela Martin (ROU), Boris Brovtsyn (RUS), Augustin Dumay (FRA), Pauk György (HUN), Perényi Eszter (HUN). Ezek a professzorok mind a világ vezető egyetemeinek vezető hegedű tanárai, természetesen rajtuk kívül a két művészeti vezető is aktív részese lesz a tanításnak. A csellistákra is nagy figyelmet fordít a fesztivál. A külföldiek közül Leonid Gorokhov (GER, GBR), Frans Helmerson (SWE), Kian Soltani (AUT, IRN), Christian-Pierre La Marca (FRA) a világ vezető cselló tanárai és a magyar cselló művészek közül Fenyő László, Kokas Dóra, Perényi Miklós  is tanítani fognak. Mindenképpen említést érdemel még néhány művész, akik nem csak játszanak, hanem tanítanak is: Shai Wosner (ISR), Jose Gallardo (ARG), Würtz Klára (HUN), Balázs János (HUN), Várjon Dénes, Keller András (HUN), Andreas Ottensamer (AU), Jonathan Cohen (GB), Fejérvári Zsolt (HUN), Boldoczki Gábor (HUN).

Versenyek

Szándékunk bátorítani a fiatal tehetségeket és tanáraikat is, hogy merjenek “kilépni a fényre” és elindulni ezen az úton. A díjazottak automatikusan meghívást kapnak a Hubay Jenő Hegedűversenyre. Néha csak az első lépés a bizonytalan, azután a tehetség és a szorgalom utat tör magának és szárnyakat kap. Ebben szeretnénk részt vállalni, segíteni. Gazdag a mi országunk: 70 nemzetközileg jegyzett magyar szólista állt az ügy mellé, hogy mesterkurzusokat tartson és koncerteket adjon vidéken a Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében.  A tanárokon és a gyerekeken áll a klasszikus zene jövője.

Kokas Katalin

A FAB alapító művészeti vezetője

 

Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutató Előválogató, 2023 tavasz – újdonság a palettán, melynek célja fiatalok és tanáraik segítése, támogatása, felkészítése a versenyekre, – az első lépcsőfok. Három csoportban, a legkisebbektől 15 éves korig hegedűsöknek és csellistáknak. Jelentkezés: competition@festivalacademy.org címen név, kor és intézmény megjelölésével.

Hubay Jenő Hegedűverseny, 2023. november 17-19., Miskolc – A Magyarországgal szomszédos országok, valamint a Visegrádi Négyek országainak 22 év alatti hegedűsei számára. A hegedűverseny a kétévente megrendezett, Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny „előszobája”. A Hubay-verseny döntősei automatikus meghívást kapnak a 2024. júliusában megvalósuló V. Fehér Ilona HegedűversenyreJelentkezni ide kattintva lehetséges.

V. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny 2024. július 5-13., Budapest – 22 évesnél fiatalabb hegedűsök számára. A versenyzőket neves hegedűművészekből és pedagógusokból álló nemzetközi zsűri értékeli. A Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny szerves részét képezik a zsűritagok mesterkurzusai, továbbá a lehetőség, hogy a versennyel egy időben, többek között a Zeneakadémián zajló nemzetközi kamarazenei fesztivál, a Fesztivál Akadémia Budapest 2024 próbáin és koncertjein részt vehetnek a versenyzők. Jelentkezni ide kattintva lehetséges.