Véget ért a IV. Nemzetközi Fehér Ilona Hegedűverseny

2022. július 7-16. között tartották a IV. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt a 22 évesnél fiatalabb hegedűsök számára a Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében a Budapest Music Centerben. A Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár által 2017-ben életre hívott, 7000 eurós összdíjazású versenyen idén több, mint 60 jelentkező volt több, mint 20 országból. A két korcsoportban zajló megmérettetésben Kelemen Gáspár és Daniil Bulayev győzedelmeskedett. A versenyzők olyan világhírű hegedűművészek és pedagógusok által felállított zsűri előtt mérettettek meg, mint Hagai Shaham zsűrielnök és Fehér Ilona tanítványa (Il), Petru Munteanu (ROU), David Cerone (USA), Lutsia Ibragimova (RUS), Perényi Eszter (HUN), Ácsné Szily Éva (HUN), és Akiko Tanaka (JPN). A nyertesek, amellett, hogy gálakoncertet adhattak Magyarország egyik legfontosabb klasszikus zenei eseménysorozatának keretein belül, többek között a zsűri tagjainak mesterkurzusain is részt vehettek.

Az I. korcsoport helyezettjei:

1. hely: Kelemen Gáspár
2. hely (megosztott): Berec Laura és Inés Maro Burgos Babakhanian
3. hely: Diana Chausheva

A II. korcsoport helyezettjei:

1. hely: Daniil Bulayev
2. hely: Marley Erickson
3. hely: Sasha Parker

A zsűri tagjai:

Ácsné Szily Éva – Magyarország, Tóth Aladár Zeneiskola
Akiko Tanaka – Japán, Toho Gauken School professzora
David Cerone – Egyesült Államok, Clevelandi Zenei Intézet
Lutsia Ibragimova – Oroszország/Anglia, brit Királyi Zeneakadémia
Perényi Eszter – Magyarország, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Petru Munteanu – Románia/Németország, Augsburgi Egyetem

A Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny szerves részét képezik a zsűritagok mesterkurzusai, továbbá a lehetőség, hogy a megmérettetéssel egy időben, többek között a BMC-ben és a Zeneakadémián zajló nemzetközi kamarazenei fesztivál, a Fesztivál Akadémia Budapest próbáin és koncertjein is részt vehetnek a fiatal művészek Az eseménysorozat tehát nemcsak arra kíván lehetőséget teremteni az ifjú hegedűsöknek, hogy tehetségükkel megmutatkozzanak a nagyvilág előtt, hanem arra is, hogy tanuljanak: a szó szoros értelmében a mesterkurzusokon, a szó tágabb értelmében a világsztárok kamarakoncertjein.
A kiemelkedő helyezést elért fiatal művészek rengeteg zenekartól és fesztiváltók kaptak meghívást a 2022/23-as évadra.

 

A következő versenyt 2023 nyarán szervezik meg.

További bejegyzések

Fesztivál Akadémia Budapest 2023

Fesztivál Akadémia Budapest 2023

Töltsünk együtt 10 napot a zene mini univerzumában Budapest legkülönlegesebb helyszínein fantasztikus művészekkel! Több mint 150 fiatal, több mint 20 koncert, több mint 40 művész, folyamatos programok, előadások, beszélgetések! 2023. …

30 pontos művésztanár továbbképzéseink

30 pontos művésztanár továbbképzéseink

Pedagógusképzések párhuzamban mesterkurzus-kínálatunkkal       A Fesztivál Akadémia Budapest számára nemcsak a tehetséggondozás, hanem az is rendkívül fontos, hogy támogassa és felkarolja a pedagógusokat, azokat, akik a jövő zenész …

Véget ért a IV. Nemzetközi Fehér Ilona Hegedűverseny

Véget ért a IV. Nemzetközi Fehér Ilona Hegedűverseny

2022. július 7-16. között tartották a IV. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt a 22 évesnél fiatalabb hegedűsök számára a Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében a Budapest Music Centerben. A Kokas Katalin és …