Állásfoglalás

Mi a Fesztivál Akadémia Budapest művészeti vezetői, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hiszünk abban, hogy a művészet mindenek felett áll és csakis egységben lehet és érdemes róla gondolkodni. Ebben a szellemben hirdetjük meg már negyedik éve a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyünket, amelyre az elmúlt években is több, mint 25 országból érkeztek 20 évesnél fiatalabb hegedűsök.
Azzal céllal rendezzük meg rendíthetetlenül évről-évre az eseményt, hogy összehozzuk az embereket, egymástól tanuljunk és örüljünk a zenélésnek és elfogadjunk másokat.
Mindig is befogadók voltunk akárhonnan is érkeztek a művészek, akár a zsűri, akár a versenyzők oldalát nézzük. Ugyanolyan esélyekkel indultak az orosz, a német, az amerikai vagy épp ukrán hegedűsök. Csakis az számított, ki milyen felkészültséggel, alázattal és szakmai tudással állt ki, a nációját mindenki a falakon kívül hagyta.
Az Ukrajnában zajló háború fájó pont minden művésznek, ahogy nekünk is, de szerettünk volna kiállni azon értékek mellett, amelyek az elfogadás és a befogadás fontosságát jelentik. Bíztosítjuk a jelentkezőket, hogy soha semmilyen megkülönböztetés nem éri őket a nemzetiségük, vagy egyéb más attribútumuk miatt.
Mindannyian fontosak számunkra, hisz a zene összeköt, szeretetre és elfogadásra tanít!
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás

További bejegyzések

Véget ért a IV. Nemzetközi Fehér Ilona Hegedűverseny

Véget ért a IV. Nemzetközi Fehér Ilona Hegedűverseny

2022. július 7-16. között tartották a IV. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt a 22 évesnél fiatalabb hegedűsök számára a Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében a Budapest Music Centerben. A Kokas Katalin és …

Önkéntes felhívás!

Önkéntes felhívás!

Ha szereted a klasszikus zenét és ráérsz 2022. július 6-24. között, akkor JELENTKEZZ ÖNKÉNTESNEK a Fesztivál Akadémia Budapest csapatába! Amit nyújtunk: 2 db koncert belépő ebéd, vacsora közösségi szolgálati pontok …

Hatalmas kedvezmények!

Hatalmas kedvezmények!

Kedves Közönségünk! Ne feledjék, már csak pár napjuk van arra, hogy akár 75%-os kedvezménnyel, hozzájuthassanak a nyári fesztivál koncertjegyeihez. A célunk ezzel a kedvezménnyel az, hogy akár a nagycsaládosok is …