Hornung, Gallardo, Popovici…

A zenehallgatás sokszor jóval többet jelent passzív gyönyörködésnél, és nemcsak az érzelmeket, hanem az intellektust is alaposan megmozgatja. Bach szívesen állította saját magát is szellemi kihívások elé, ám ha mások tették ezt, még nagyobb tökéllyel igyekezett azoknak eleget tenni. A Musikalisches Opfer megírásakor Nagy Frigyes porosz király volt a kihívó: ellenponttémát adott a zeneszerzőnek, melyet Bach tizenháromféleképpen dolgozott fel sorozatában; a szövevényes szerkezetű c-moll triószonáta terjedelmében és szépségében is kiemelkedik ezek közül. A 20. századi alkotók leleményességük próbájaképp szívesen nyúltak vissza a barokk formákhoz és szerkesztésmódokhoz – például Sosztakovics is súlyos és komor, a háború borzalmaitól ihletett g-moll zongoraötösben, melynek kezdőtételei a Prelúdium és Fúga formacímeket viselik. S bár éppen békeidőben (1921-ben) született, talán még zaklatottabb és fájdalmasabb lelkiállapotot tükröz Bartók 1.hegedű-zongora szonátája, melyet hegedűművész barátnéjának, Arányi Jellynek ajánlott.