Köszöntő

Tisztelt Közönségünk!

Amikor tavaly márciusban elkészült a „Családfák” címet viselő 5. Fesztivál Akadémia Budapest teljes programja, még nem sejtettük, milyen másfél év áll előttünk. A pandémia keresztülhúzta a számításainkat, de terveinket nem adtuk fel. Nyáron több mint hetven magyar, illetve Magyarországon élő művész részvételével rendeztük meg a fesztivált „Fellélegzés” címen (a járvány két hulláma között egy pillanatra valóban fellélegezhettünk), de a „Családfákat” nem hagytuk. Az eredeti koncepció szerint, de számos új művésszel terveztük újra a műsort a 6. Fesztivál Akadémia Budapestre, és hálásak vagyunk a sorsnak, a fenntartónknak, támogatóinknak és a fesztivál emberfeletti munkát végző csapatának, hogy idén minden korábbinál gazdagabb műsorral térhetünk vissza. Olyan legendák fogadták el meghívásunkat, mint Gidon Kremer, Rados Ferenc vagy Joshua Bell, olyan barátaink lesznek velünk, mint Patricia Kopatchinskaja, Vilde Frang, Jonathan Cohen, Nicolas Altstaedt, Baráti Kristóf, Várdai István… és a sor hosszan folytatható.

A járványhelyzet miatt a Shlomo Mintz zsűrielnöklete alatt zajló, fiatal hegedűsök számára kiírt Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt idén is el kellett halasztanunk, de decemberben megrendezzük Miskolcon a Hubay Jenő Hegedűversenyt, amelyre a Visegrádi Négyek országaiból és a szomszédos országokból jelentkezhetnek húsz év alatti hegedűsök. A szokásokhoz híven idén is rendezünk mesterkurzusokat, ezek azonban a járványhelyzet miatt nem a nagyközönség előtt fognak zajlani.

S hogy miért „Családfák” a fesztivál mottója? Mert számunkra a zene mellett (fölött) a család a legfontosabb. A gyökereink, amelyekből eredünk, és az ágaink, amelyekből gyümölcseink fakadnak. Őseink és utódaink, személyes konkrétságukban és átvitt értelemben is. Nemcsak szüleink és nagyszüleink tehát, hanem azok a nagy elődök is, akiktől a klasszikus zene hagyományát megörököltük, akiknek köszönhetően úgy érezhetjük zenélés közben, hogy mindegy, ki honnan jött, a zene világában mindannyian egyetlen családhoz tartozunk.

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás

A Fesztivál Akadémia Budapest művészeti vezetői